Sehogy sem tetszik ez a blog. Olvasói kérésre alakítottam át, s noha azóta a lelkes támogató nem adott életjelet magáról, a blog küzdött az életben maradásért... De azt hiszem, egyszer minden jó dolog véget ér, vagy legalábbis átalakul vmi mássá... Eljött az ideje a váltásnak? Nem tudom tovább folytatni ezt a blogot. Lehet, h majd még visszatérek idővel, de most úgy érzem, máshol kell folytatnom.
Szóval a blog átmenetileg szünetelni fog. Ha jön új ihlet, új tartalom, jelentkezem.
Nyitva van az ajtó, s mint ha nem is lehetne bezárni. Mint ha tönkrement volna. Azt érzem, h újra képes vagyok nyitni. Újra képes vagyok befogadni. Újra képes vagyok kapcsolatot teremteni. Mint ha véget ért volna a téli álom, és előbújtam volna a kis kuckómból, mert itt a tavasz.
Jól érzem magam. Történnek a dolgok, és zajlik az élet. Jól zajlik. Fura ez, jelen volt mindig a lehetőség, de csak most láttam meg. Vagyis látni talán eddig is láttam, de csak most kezdem azt érezni, h élni tudok vele. :)
Tavasszal vhogy az ember is vidámabb lesz. :) Rám nem a tavaszi fáradtság jellemző, hanem a felvidulás, a megújulás.
~ (gör. doxasma, lat. fixa idea): megrendíthetetlen, önmagában véve logikus, rendszerint cselekvésre késztető, többnyire téves eszme. Szélsőséges esetben elmebetegség tünete, a köznyelvben jelenthet azonban ártalmatlan hóbortot is. Aki sem magának, sem másnak nem okoz kárt rögeszméjével, azt a személyt a modern társ. és a magát intelligensnek tartó ember tolerálja. /Lexikon, Hegedűs T. András/
2012 van. Új év, új kezdet. Ahhoz, h vmi új kezdődhessen, a régit le kell zárni. Így most jöjjön a hagyományhoz híven az idei összegzésem. Lezárom a 2011-es esztendőt, h vígan indulhassak neki 2012-nek. :)
Január. Egy internetes regisztráció, mely az egész évre vetít ki bonyodalmakat és nehézségeket. Valamint egy új kezdet: állást kapok egy általános iskolában, mint napközis nevelő, és ez alapjaiban változtatja meg az életemet. :) Ezzel együtt más is elkezdődik, ami csak 3 hónapot vesz igénybe az életemből.
Február. Egy debreceni hétvége tesókkal, és egy koncert a PeCsában. :) Új ismeretség, új élmények. Munka, barátok, élet.
Március. Életem legnagyobb őrültségére készülök: megveszem a jegyet Nova Rockra. :D
Április. Ami elkezdődik, véget is ér. 2 dolog is véget ér áprilisban. Egy kínszenvedés, ami több mint 1 éve húzódott már, és egy 3 hónapos történet. De ha vmi véget ér, akkor vmi új is kezdődik. Hát, bár ne kezdődött volna. Na hát és a hónapban nyit a ZP. Utoljára. :( Ki is használom a lehetőséget, és megyek ahányszor csak módomban áll. /Erről szól az egész nyár./
Május. Van egy olyan érzésem, h májusban nem történnek érdekes dolgok. Egy látogatás tesónál, egy kirándulás a tantestülettel, Mamóca születésnapja, és egy osztálykirándulás. Ennyi csak.
Június. Egy családi hétvége, ünneplés és jókedv. Valamint életem legnagyobb őrültsége Nickelsdorfban: Nova Rock. :) Ennek örömére álljon itt két video:
Hónap végén egy meghatározó találkozás, mely véglegesített bennem sok mindent. Egy folyamat, melyet lezárni nem lesz egyszerű. Először látni, és utoljára érezni. S ismét lezárul vmi: Érzékeny búcsú az iskolától és a kis diákoktól.
Július. Nyíregyháza, nosztalgia. Gyerektábor, munkaterápia. Új álláslehetőség Üllőn. Jönni, látni, győzni. Új kihívásokat elfogadni.
Augusztus. A család jegyében telik. Együtt Tápióbicskén, együtt Kovácspatakon, majd együtt Balatonfenyvesen. 3 hét zavartalanul. 25. Együtt a család. Mindenki örül. 20.-a után pedig Felvidék, egy történet folytatása, 7 nap teljes idill. Költözés
Szeptember. Új élet, új kezdet, a történet folytatódik, egy új történet kezdődik, egy másik történet véget ér. 17.-én búcsúzás. Örömök és könnyek.
Október. Egy össznépi találkozás, egy új ismerős, sok új élmény. Egy rögtönzött fesztivál. Egy fejezet lezárul. Egy történet véget ér ismét. 284 csoda, mosolygós ünnep és vége.
November. HammerFall, Depresszió, kreatív hétvége. Zene és kultúra. Színházi előadás: Haverom a Messiás, Biff evangéliuma alapján. Mókás.
December. Adventi készülődés. Mikulás, vásár, Vörösmarty tér, karácsony, család és barátok. Betlehemezés, családi túladagolás. Szilveszter négyesben. Egy korszak lezárul, van, amit nem viszek át a következő esztendőre.
Azt hiszem, az évem a lezárásokról és újrakezdésekről, történetek végéről és kezdetéről szólt. Mindig kezdődött vmi, ami mindig egy másikat zárt le. Egymásból nyíltak, egymásra hatottak. Így tették teljessé az évemet. Tisztán és félelmektől mentesen kezdem el az új évet, amiben lehetőséget adok arra, h tényleg világvége legyen, egy olyan világnak vége, ami csak felemészt. De ha vmi véget ér, akkor vmi új kezdődik.
Tudod, becsaptál. Rászedtél. És többé nem hiszek neked. És miattad nem hiszek másnak sem. Azt mondtad, majd érezni fogom, ha meg akarsz találni. Hát, tudod, pont az ellenkezője történt. Mert tulajdonképp azt érzem, hogy magasról szarsz a fejemre, és tökre nem érdekel, mi van velem. Így volt a legkecsesebb kisétálni az életemből? Ez volt a legkönnyebb megoldás? Azt hitted, hogy így majd nekem is egyszerűbb lesz? Mégis mit képzeltél? Hogy egy nap majd úgy ébredek fel, hogy nem gondolok rád? Szerintem te csak gyáva voltál. Nem merted megmondani, hogy ki akarsz lépni azon a láthatatlan ajtón, és még csak arra se tartottál méltónak, hogy jó alaposan becsapd magad mögött. Te csak láthatatlanul kisétáltál, mint ha csak a közeli újságoshoz ugranál át. Arra nem gondoltál, hogy én visszavárlak. Vagy lehet, hogy éppen gondoltál rá, és éppen ez volt a célod. Tudva tudtad, hogy várlak, és ezért tettél úgy, mint ha vissza is akarnál jönni. De soha nem akartál. Szépen kihasználtál. Te is. Élvezted, hogy velem bármit megtehetsz. Hát, tudod, eztán ez már nem lesz így. Te kisétáltál, de én most utánad dobom a maradékaidat. Mindent, amit itt hagytál, nekem, bennem, velem, most utánad dobom, mint valami olcsó koncot. Nem érdekel többé már. Szép lezárása ez az évnek, nem gondolod? Új évet, új életet kezdek nélküled. És habár tudom, hogy soha nem akarsz visszatérni hozzám, én most bezárok minden kaput előtted, és többé nem is várlak. Egy idő után pedig már nem is fogom akarni, hogy visszatérj. Lezárlak. Kiírlak magamból. Végzek veled. Nagy munka lesz, mert tényleg minden gondolatomat kiteszed. Látlak mindenhol, észreveszlek, gondolok rád. De nem akarom, hogy ez így legyen. Nem akarom a hiányodat érezni. Nem akarom, hogy szükségem legyen rád. Félek, hogy szükségem eddig se volt, csak gyenge voltam. De most szembenézek a gyengeségemmel, és beismerem, hogy NINCS SZÜKSÉGEM RÁD. És akarom, hogy tudd: nem érdekelsz már. Azt akarom, hogy te úgy tudd, nem érdekelsz. Nem akarok én se tudomást venni róla, hogy ez nem igaz. Nem akarok tudomást venni rólad sem. Azt akarom, hogy eltűnj, nyomtalanul, végérvényesen, visszavonhatatlanul. Ha nem tudtál itt maradni, akkor semmi se maradjon itt utánad! Hittem, hogy a semmi helyett a mindent kapom meg. Most már látom, hogy ez nem történhetik így. Látom, hogy el kell engedjelek, el kell engednem az utolsó szálat is, ami még hozzád köt. Elmentél, vissza se néztél, hát most már én is küldelek. Nem kell nekem a szenvedés, minimális szinten sem kell. Főleg, ha értelmetlen.
Nem hiszek neked, és miattad nem hiszek már másnak sem. Olyat éreztem, amit eddig még soha, amit soha senkivel sem éreztem. Hát, jól becsaptam magamat. Azt mondtam, megértelek. Most átfogalmazom: értettelek. Most értettelek meg teljesen. Gyáva vagy, alamuszi, és gyenge. Sokkal gyengébb, mint én. Mert én most kimondom azt, amit eddig nem mertem: NINCS az, ami volt. NEM IS VOLT, így nincs, ami lenne. És miattad most már nem hiszek másnak sem, mert elvitted az utolsó bizalmamat is magaddal. Az utolsó szalmaszálat törted ketté, az utolsó reménysugarat oltottad ki. Ha te így bántál velem, akiben még bízni mertem, akinek még mertem adni a teljes valómat, aki még megkapta tőlem a 100 %-ot, akkor hogyan hihetnék eztán bárkinek?! Az érzéseimmel játszottál. És csúnyán kihasználtál. Mert önző vagy. Téged nem érdekel semmi és senki. Elvárod, hogy mindenki csak a te kényelmedet lesse, és más ember nem érdekel. Az nem érdekel, ha áttiporsz mindenkin, csak neked legyen jó. Azt hiszed, nálad többet nem szenvedett senki? Azt hiszed, csak téged csaptak be? Rosszul hiszed. Bár, azt hiszem, ezek után már ebben sem lehetek biztos. Téged senki nem vert át, és senki nem használt ki. Te gázoltál keresztül annyi ártatlan lelken. Nézzük csak fordítva a történetet... Volt három szerencsétlen áldozat, akikkel máshogy bántál el, de mind ugyanúgy szenvedett végül. Megtettek volna mindent a kegyeidért, de te kegyetlenül léptél tovább akkor is. Én lettem volna a negyedik. Aztán velem nehezebb dolgod lett volna, ezért félúton abbahagytad a játékot. És most már nem igaz a mese, hogy te nem tudtál hinni nekem, és hogy te nem mered elengedni magad. Inkább az az igazság, hogy én nem akarok hinni neked, és nem akarom folytatni ezt a színdarabot. Legjobb lesz nekem is, ha olyan könnyedén emelem lépésre a lábaimat, mint te. Igazából nem is tudom, mit szeretnék jobban, mi a nagyobb reményem... Azt, hogy soha többé ne is beszéljünk, és végleg elfelejtselek, vagy azt, hogy te megpróbálj újra megkeresni, és esetleg meg is találj, de én legyek olyan erős, hogy ellen tudjak állni, és így ne érj el vele semmit, sőt, inkább legyen egy kicsit rossz neked. Szeretném valahogy a tudtodra hozni, anélkül, hogy én keresnélek meg téged, hogy túl vagyok rajtad, hogy annyi hatást sem gyakorolsz már rám, mint egy kihullott hajszálam fésülködés közben. Szeretném tudatni veled kezdeményezés nélkül, hogy nem érdekelsz, és hogy még az emlékedet is töröltem.
Keserves kínnal, de lezárom magamban ezt az egész történetet, ami meghatározta az egész évemet. Nem akarom átvinni az új évbe. Nem akarok emlékeket. Se pozitív, se negatív emléket. Nem akarok emlékezni rád. Nem akarok gondolni rád. Nem akarok foglalkozni veled. Nem akarom, hogy része legyél az életemnek, a gondolataimnak. Nem akarom, hogy közöm legyen hozzád. Nem akarok függeni tőled. Élni akarom az életemet úgy, mint régen. Mint amikor még nem ismertelek. Ki akarom törölni ezt az időszakot az életemből. Ki akarlak törölni téged. Teljesen. Tiszta új évet akarok. Nélküled. Végleg.
Szóval 2012-ben tényleg világvége lesz. A te világodnak a vége. A te világodnak vége bennem.
A maradék kis hitemet pedig összekapargatom, és tartogatom annak, aki jobban megérdemli, mint te. Akinek tényleg én számítok. Aki nem akar az érzéseimen táncolni. Erre fogom szentelni a jövő évemet. Ha egy világnak vége, egy másik világ elkezdődik. Ez így van, így lesz.
Azt hiszem, épp ideje új bejegyzést írnom. Sok gondolatom támadt mostanában, csak lévén karácsony, keveset ültem a gép előtt. Most sorra megpróbálom összeszedni, miken elmélkedtem.
Pl azon, h akármennyire is nem az ajándék a lényeg, mégis a legnagyobb örömet az jelenti, ha örömet tudtál szerezni vkinek az ajándékoddal. És így működöm én is. Nekem sose az volt a lényeg, h én mit kapok, hanem az, h ilyenkor örömet tudok szerezni vkinek, akit szeretek. Minden évben jó előre kigondolom, kinek mit adok, és alig várom az ajándékozás pillanatát. Most már nem is bánom, ha az ünnep csak úgy eltelik, hó nélkül, hangulattalanul. A lényeg az, h békében együtt legyen a család, és mindenki jól érezze magát. :) Ez pedig hála Istennek, idén is így történhetett. Nem is kívánok részletekbe bocsátkozni, ki mit kapott, meg mennyire sikerült eltalálni a vágyakat. Egy a fontos: idén karácsonykor senki se volt szomorú nálunk.
Unokatesóimnál ismét az Activity került elő, a Póker idén otthon maradt, és annyira élveztük a játékot, h 2 fordulót is játszottunk. :D 3 háromfős csapattal. "Bűnbarlang", "dunsztkötés" és "biciklilámpa" :D ezeket rajzolni, illetve mutogatni... :D Nem kerültek sorra, ugyanis lelőtték a poént előre... :) Tudjátok, a végén az van, h az ellenséges csapat(ok) választ(anak) egy feladványt a soron következő játékosnak, és ha tetszik, ha nem, azt kell megjelenteni. Na, hát kitalálták, h rajzoljam le a bűnbarlangot, de mire hozzám jutott volna a kártya, vki elszólta magát, h "De hogy lehet lerajzolni a bűnt? Mert a barlangot még értem", na uzsgyi, húzzunk másik kártyát, válasszunk arról. Rajz: dunsztkötés, mutogatás: biciklilámpa. Kerülne hozzám a kártya, mire vki megint megszólal a másik csapatból: "Na, most érted, mi a különbség a dunsztkötés és a biciklilámpa között?", na akkor már kimentünk a csapatommal a helységből, és megvártuk, míg kiválasztják a remek feladványt, amire már nem emlékszem. Mindenesetre nagyon mókás volt. :D De talán a feladvány végül az lett, h mutogassam el a majomszeretetet. :D Na, onnantól kezdve végig megvolt a szívatás, ha vki nem tudta, mi a feladvány, rögtön bekiabáltuk, h "bűnbarlang". :D
Aztán idén is meg kellett kóstolni a finomabbnál finomabb étkeket, ilyen husi, olyan hal, amolyan sütemény, nyers lazac, meg rizs szósszal, tatár bifsztek, túrótorta, szusi, mentolos süti, amit csak szem-száj megkíván, illetve képzelet megálmodik.
És idén még örömhír is volt: esküvőre készülünk. Unokatesóm és a párja eljegyezték egymást. Augusztusra tervezik a nagy napot, az ezt a családot elnézve már nincs is olyan messzi... :)
Aztán ha ez még 25.-én nem lett volna elég, 26.-án folytatódott az ünneplés a szűkebb családban, csak a szülők és a gyerekek, ismét Activity, és ismét egy örömhír: nagynéni leszek ismét. :) Májusban vmikor. :)
A karácsonyban az a jó, h utána van az embernek ideje rendszerezni a dolgait, és készülhet a szilveszterre. Az még kérdéses, h hányan leszünk, de legalább sanszos, h úgy fog zajlani, ahogy megálmodjuk. :) Végre nem úgy kell szilvesztereznem, h előre szabott programok lesznek, hanem mi magunknak alakítjuk, ahogy tetszik, és még a szülőket se kell majd kerülgetni. :) Ugyanis nem Pesten leszünk, hanem pár km-rrel arrébb, az én szolgálati lakásomban. :)
Most ennyi kívánkozott ki belőlem, de sztem ma még fogok jelentkezni egy kisebb bejegyzéssel, amit tényleg a gondolataimnak szentelek majd. :)
Már egy ideje figyelgetem az esélyes jövőbéli koncerteket, mind helyszín-, mind pénzügyileg, h mire érdemes gyűjtögetni, mire érdemes készülni, vágyakozni, egyáltalán mi az, ami érdekel majd. Már kiszúrtam 2 koncertet jövőév első felére, egyik februárban Dream Theater, a másik kb 2 hónappal később Nightwish, mindkettő az Arénában. Mindkettő jegyet jó lenne még idén beszerezni, elővételi áron... De az én képzeletem már ennél is tovább jár, június elején, vagyis mához képest 200 nappal későbben: a Nova Rockon. Ugyan még egy zenekart se említettek, akik képviseltetik magukat a nagysikerű fesztiválon, de már elővételben lehet jegyet venni, kicsit kevesebb mint 122 Euroért, ami mostani középárfolyamon kb 37000 Forintot tesz ki. Ha biztos lennék benne, h legalább olyan ütős lesz a felhozatal, mint idén volt, már most elkezdenék rá gyűjteni. Jó lenne ugyanakkor tudni, h meddig tart az elővételi időszak, és mikortól kell érte többet fizetni. Mert az ideire márciusban vettünk jegyet. Feltett szándékom oda visszamenni, de ha csupa olyan banda lépne föl, akiket nem sorolok mondjuk az első 15-ben, akkor elgondolkodom rajta... A Wackenről persze már vannak hírek, ott is lesz egy pár erős név, de ilyen húzóerőt nem nagyon tudnának felvonultatni, mint Nova Rock a System of a Downt. Épp ezért vagyok e tekintetben kicsit bizonytalan. Azért nem kevés összeg ez a pénz... Meg a szervezést is időben el kell kezdeni. Pl a szabadságolás... Idén jól jött ki, mert éppen Pünkösdre esett, vagyis senkinek se kellett rohannia, ellenben már péntek du. le tudtunk volna indulni, az már mellékes, h végtére este 9-kor tudtunk nekivágni. De jövőre csak egy szimpla júniusi hétvége lesz, péntektől vasárnapig, ami azt jelenti, h kizárt dolog, h csütörtök du. problémamentes lenne az indulás. Ja, és persze még suliidőszak, szóval engem duplán érint... Na de ez még odébb van, most még csak azon morfondírozok, h vajon érdemes -e gyűjtögetnem rá, vagy találhatok más helyet is annak a pénznek, amit ráköltenék. De míg csak az időpont s az árak vannak meg, de fellépők közül senki, addig nincs miről beszélni. Azalatt a 200 nap alatt pedig, ami még odáig eltelik, bőven lesz programlehetőség, több nagyszabású koncerttel is kecsegtet a rock- és metálélet.. :)
Nagyon sokáig kételyeim voltak a női megérzéssel kapcsolatban. Ugyanilyen kételyek gyötörtek a kisugárzás, "aura" kapcsán, illetve az önbeteljesítő jóslatok, valamint a sorsszerűség kapcsán. Egyszóval, tömören kifejezve, hogyan értem én ezt minden területre: bizonytalan voltam a létezésükben, egyáltalán létjogosultságukban. Úgy tartottam sokáig, hogy ezekről csak az emberek beszélnek, csak próbálják a dolgokat ezekkel magyarázni. Mindegyik terület olyat hívatott kifejezni, amit nem lehet semmilyen kézzelfogható dologgal, vagy ép ésszel alátámasztani. Belépsz egy terembe, ahol ismeretlen emberek ülnek, s rögtön rá tudsz mutatni pár szimpatikus, és néhány unszimpatikus egyénre. Pedig még egy szót se váltottál velük. Mivel magyarázod? "Olyan a kisugárzásuk." Vagy éppen: "Látom az aurájukat." Ha találkozol egy emberrel, akit soha azelőtt nem láttál, beszélgetésbe elegyedtek, és már rögtön az elején rátaláltok a közös hangra, és egy húron pendültök, te azt mondod: Ez a sors. Sorsszerű volt az, h mi találkoztunk. Ha vki figyelmeztet, h változtass dolgokon, mert rosszra vezetnek, és valóban történik vmi rossz dolog körülötted, rögtön azzal nyugtázod: "Tudta előre, ennek így kellett történnie. Megmondta, h be fog következni, tessék, itt van." Vagyis önbeteljesítő jóslat következtében történt minden.
Hát nem furcsa ez? Semmi se bizonyítja létezésüket, mégis mennyien biztosak benne, sőt, magától értetődőnek veszik, h ezek az érzések bizony léteznek.
Persze kereshetnénk más magyarázatokat is a felsorolt példákra, és én sokáig viaskodtam is magamban, h ezek csak kitalációk, de nem ezen múlnak a dolgok. Nem hittem a női megérzésben sem. Vagyis kételkedtem benne. Ugyan, mi okból lenne képes bármelyik nő megérezni dolgokat? Megérezni, h egy jó barátja bajban van, vagy h a szerelme becsapja, vagy h vmi nem fog sikerülni?
A női megérzést egy lapon említettem a sorsszerűséggel, és a kisugárzással. Megmagyarázhatatlan dolgok megmagyarázására való törekvésnek véltem őket.
De lassan igazolódni látszanak ezek a dolgok. Most nekem is súg vmit a belső hang, amire mások tán azt mondanák, női megérzés... Most én is érzek vmit, most én is látni vélem előre a dolgokat... Értelmet nyer lassan a szememben a kisugárzás is, és a sorsszerűség is. Visszatekintek az életemre, kutatok a múltamban, és egyre több mindenben veszem észre ezeknek a dolgoknak a jelenlétét... Amikor vkiről már az első percben tudtam, h hosszútávú kapcsolat lesz kettőnk között. Amikor vkivel már az első beszélgetésben olyan dolgokat tudtam megosztani, amiket a saját családommal se tudnék... Amikor vkit megismertem, megszerettem, és elveszítettem, de mindvégig tudtam, h csak azért kellett őt megismernem, h míg lehetőségem van rá, szerethessem... Amikor felébredtem egy reggel, és felhívtam egy barátomat, és tudtam, h az egész élete másképp alakult volna, ha nem tettem volna meg... Amikor, amikor, amikor... Még oldalakon keresztül sorolhatnám ezeket a dolgokat... Én eddig nem hittem, vagyis bizonytalan voltam benne, h bármit magyarázhatna az, h "Női megérzés", de most már egyre biztosabb vagyok benne, h igen, létezik. Vmire egyszerűen nincs más megoldás...
És a hang, ami most súgja belül nekem a dolgokat, egyre erősebb. És egyre nehezebb ügyet sem vetni rá, és eltussolni. Egyre nehezebb továbblendülni... Mert súgja, mondja a jelet, küldi az üzenetet, h vmi nincs rendben...
Sose arról voltam híres, h mindig az egyszerűbb utat választom. De lehet, h most az egyszer jobban járnék, ha csak meglépném a legegyszerűbb lépést. Egy csapásra elszállna minden gondom, keservem. Eddig harcoltam, be kéne már látnom, h jobb lenne feladni... Ebben a harcban nem győzhetek. Nem harcolhatok tovább érzésekkel érzések ellen, gondolatokkal gondolatok ellen, tettekkel tettek ellen. Nem csak belefáradtam a küzdelembe, hanem józanul át is gondoltam azt. Esélyem sincs. Olyan dolgok ellen harcolok, amik felettem állnak, s nincs rajtuk befolyásom.
Akartam adni egy újabb, tán utolsó esélyt magamnak, az életemnek, a boldogságnak, a tisztaságnak, a teljességnek. Láttam vkit, akiről elhittem, h megérdemelné. Láttam vkit, akinek adhattam, akit befogadhattam, akit elviselhettem. Mondják, h a szép/jó dolgokért meg kell küzdeni, azok nem pottyannak az ölünkbe. De mennyit kell harcolni, és érdemes -e akkor, ha látjuk, h nem győzhetünk? És honnan látjuk, h tényleg győzni képtelenek vagyunk, vagy csak az erőnk lankadt meg túlzottan? És ha elfogyott az erőnk, honnan meríthetünk újra?
Bensőm egyik fele folytonos küzdésben van, mint ha lételeme lenne, mint a testnek a lélegzés vagy a szívdobbanás. Már annyira hozzászokott küzdeni, h képtelen leállni a harcban. De a másik fele fáradt, és nyugalomra vágyik. Nem tudom, mennyi erőm lesz még, mennyi kitartás lesz még bennem.
Néha érzek egy-egy fuvallatot, ami elhiteti velem, h vége van a harcnak, de nem azért, mert föladtam, hanem azért, mert győztem, vagy békét kötöttem. Azokban a pillanatokban igazán boldog vagyok, és teljesnek, szabadnak érzem magam. Tényleg olyannak, mint aki háborúból tért haza. Olyankor még a fáradtság is kellemes. Olyan "csináltam vmit, volt értelme annak, h elfáradtam benne". De aztán jön egy orkán erejű szél, és szertesöpör mindent, amit a fuvallat hozott magával. Akkor azt érzem egyszerre, h fölösleges volt minden küzdelem, h egyáltalán nem értem el sikereket, és úgy maradtam alul a harcban, h mindenem oda lett. Mint aki mindent föltesz egy lapra, és veszít. Elbukik mindent.
És én nem tudom, most hol állok. Tart -e még a háború, vannak -e még harcok, vagy csak magam vagyok, és megyek az ördögi körben...
De be kéne már látnom, h jobb lenne feladni. Hagyni, h elcsituljanak az ágyúdörgések felettem, és egyszer csak vki kikiáltsa: vége van.
De nem csak az erőm van fogyóban, hanem a türelmem is. Annyit vártam már... Most már eredményeket szeretnék látni. Most már vmi véglegeset. De ez csak hullámzik. Köröttem is és mellettem is. Egyszer fenn, egyszer lenn. Egyszer szélcsend, aztán fuvallat, majd orkán. Sosincs nyugalom, békesség.
Egyik felem azt kívánja, h döntés szülessen, és maradjunk meg a döntés mellett, bármi is legyen az. Másik felem viszont addig boldog, míg változnak a dolgok, mert abból látja, h legalább élet van. És ha élet van, akkor esély is van.
De ha a másik oldalról nem születik végleges döntés, nekem kell véglegesen döntenem. És erősen kiállnom a döntésem mellett, akármennyire fáj is.
Én most már mindent akarok, vagy semmit. A félmegoldás nem elég. A mindenből egy kicsi nem kell már. S ha ő nem tud dönteni, majd döntök én.
Könnyebb lenne azt a döntést hozni, h választom a semmit, és kérem az időt, h segítsen. De én gyenge vagyok. Gyenge vagyok feladni a harcot...
Az én döntésem a minden, és ki is állok mellette. Az én döntésem a harc.
Tegnap reggel jött F, ügyeket intézni, és volt egy teljes napunk, szépen eltölteni. Tanakodtunk, hova menjünk, mit csináljunk, majd kikötöttünk a Budai Várban, azon belül is a Magyar Nemzeti Galériában. De nem is innen kezdem, hanem reggel fél 10-től, amikor is begördült a vonata Kelenföldre. :) Nem sokat késett, csak 5 percet. :) Aztán elkísértem az egyetemre, elintézte, amit kellett, és elmentünk gyrosozni, oda, ahol a legutóbb is olyan jól esett az a pár falat. :) De akkor már szemerkélt az eső, így hamar dönteni kellett, hova menjünk tovább. És az idő csak telt, pedig olyan volt, mint ha megállt volna. :) Első ötletünk az volt, h elmegyünk ismét a teázóba, ahova legutóbb már nem volt időnk visszamenni, és majd ott kitaláljuk, mi legyen. Közben engem felhívott édesanyám is - egész más ügyben, de tőle is kértem ötletet, és végülis az első szikra, amit elszórt, ütött szöget a fejünkben, és a nap további programja el lett döntve. Menjünk föl a Várba, megnézni a Munkácsy trilógiát, mert az csak hónap végéig látható ott. Mikor F-nek csak említettem, már felcsillant a szeme, utoljára mikor itt volt, is nagyon jó ötletnek bizonyult bemenni a Szépművészeti Múzeumba. És egyébként érdekes, mert pont ott kérdeztük meg, h hol látható Szinyei Merse Pál festménye eredetiben, és mondták, h a Várban, fenn. Még át is futott az agyunkon, h jó lenne megnézni majd egyszer. Mert nekem speciel ez a kedvenc festményem. Nagymamámnál a falra ki van aggatva egy másolata, és kiskoromban órákon át néztem. A háttérben bárányokat véltem látni, és lenyűgözött ez a kecsesség, ez a báj, ami árad ebből a képből. Viszont akkor még nem foglalkoztunk vele. Ellenben a Szépművészetiben is találtam egy kedvenc képet, ami előtt vagy fél órát ültem és ámultam. Olyan tökéletes, olyan éles, olyan bravúros alkotás, h ha nem a tulajdon szememmel láttam volna, nem is hiszem el, h olajfestmény. Inkább vmiféle felnagyított fényképre hasonlított. Ezt a képet meg is kerestem már, sőt, ott helyben képeslapon is megvettem. Gyönyörű. Franz von Lenbach: Azt reméltem, majd a Várban is találok egy képet, ami ennyire lenyűgöz. Jó dolog, h ott van kiállítva az a trilógia, híres-neves, tényleg elismert alkotás, de nekem egy saját élmény kellett. Egyszer, talán gimnazista koromban láttam már e képek vmelyikét, vagy tán az összeset, már nem igen emlékszem rá. Akkor is szépnek találtam, de túl mélyen nem hatott meg. Nem is tudom, mi az a momentum, ami engem leginkább megfog, lenyűgöz egy alkotásban. Legyen az akár festmény, akár fénykép, akár zenei vagy irodalmi mű... Egy kis apróság, egy olyan vmi, ami különlegessé, egyedivé, felejthetetlenné teszi. A lila ruhás nőben - melyre számoltam, h ott lesz, így nem ért meglepetésként - az a csodálatos kalap, és a nő méltósága, ahogy ott ül, és viseli a helyzetet. A Lenbach-képen az a tökély, az az élesség, mint ha tényleg ott állnék vele szemben. Fölfoghatatlan számomra, hogyan lehet egyszerű ecsetvonásokkal ilyen hatást elérni. S akkor végigjártuk a Galériát, 3 emeleten, és megszámlálhatatlan folyosón keresztül, csodásabbnál csodásabb képeket láttunk. Míg nem láttam egy festményt, ami ismételten hatást gyakorolt rám. Mint ha inkább szénrajz lenne, vagy nem is tudom, milyen technika. Rippl-Rónai József:
Ez a kép előtt igaz, nem időztem olyan sokat, mint annál a diadalkapunál, de azért ezt is megjegyeztem magamnak. Ebből is sugárzik az erő, a méltóság, meg a komolyság. Olyan megközelíthetetlennek tűnik, mégis bizalmat áraszt magából ez a nőalak. Csodálatos megjelenítés. Nem csak ezért, és nem csak Szinyei Merse Pál lila ruhás hölgyéért, de megérte elmenni, nagyon megérte. Fantasztikus festmények voltak. Az avantgárd, és posztmodern képekkel nem nagyon tudtam mit kezdeni, két vonás meg három pötty a képen, és az "művészet"... - abban a pár teremben csak másodperceket töltöttünk el, egyikünket se érintett mélyen az ott látható képek tömege, volt, amiről azt sem tudtuk, mit akar ábrázolni. "Kiborult a festékem, de megpróbálom eltüntetni" szindróma... :) Jót mosolyogtunk rajta. De az 1800-as, 1900-as évek festői tényleg értettek hozzá. :) Ők tényleg művészek voltak. :) És azt hiszem, vissza fogok még menni oda is, meg a Szépművészetibe is, mert mint kiderült, pedagógus igazolvánnyal díjmentesen be tudtam menni. A Csontváry trilógiára is, és az állandó kiállításra is. :) De a teljes árú jegy sem olyan vészes, nem kell több ezer forintot kifizetni. (Ellenben pl a Tropicariummal, vagy a Vidámparkkal, h árakat ne is említsek.) És nem csak ezért fogok visszamenni, hanem az élményért is. Ennyi képet ugyanis képtelenség befogadni és feldolgozni. Egy idő után már sok lesz, és nehéz elraktározni. Az utolsó termeket már tényleg úgy jártuk végig, h "igen, ilyet már láttunk", hiába volt mindegyik kép más, egy idő után már mind ugyanolyannak tűnt. Mindazért, mert telítődtünk az élménnyel. Szóval ha legközelebb oda visz az utam, biztos a 3. emeleten, és bal oldalon fogom kezdeni a kiállítás megtekintését, és teljesen inverz módon fogok haladni, h amikre most nem jutott elég tér az elmémben meg a lelkemben, azokat is ugyanúgy fogadni tudjam.
Persze az oda-út se volt zökkenőmentes, mert úgy 3-4 megállóval mentünk tovább a buszon? :) De sebaj, legalább sétáltunk egyet, a Szentháromság teret is, a Dísz teret is volt alkalmunk megnézni, mert pont kimentünk a várból, mire kapcsoltunk, h le kellene szállni. :) És míg mi a vár egyik végében álltunk a térkép előtt széttárt karokkal, addig a kiállítás a vár másik végében várt ránk. :) Szóval a kilométer-túladagolás most is teret nyert. :)
A nap további részében csak palacsintázni mentünk, vacsora gyanánt, és olyan hamar ránk esteledett, h 1 perc alatt eltelt 1 óra is. :) Mindenesetre szép nap volt a tegnapi nap, és szép volt a mai is. Kora du. búcsúztunk el, kikísértem a vonathoz, mert ő ment haza, én meg hazajöttem, és itthon sertepertéltem, takarítottam kicsit, h szüleim ne kapjanak infarktust, ha benyitnak a lakásba. Ugyanis ma érkeztek haza röpke üdülésükből. :) Forgalmas napokon vagyok túl, de élvezem. A nyár erről szól. :)
Van édesapámnak egy nővére, nevezzük K-nak. (Nem azért, mert útilány, hanem mert K-val kezdődik a neve.) De néha tényleg úgy viselkedik, mint egy kis elkényeztetett p*csa. Meg volt beszélve, h augusztusban mi megyünk a családi nyaralóba Balatonra. Elvileg egész augusztus a miénk lett volna. Hiszen ők júliusban vannak lenn. Nos, azt tudtuk, h a hónap 2. hetében máshol leszünk, mert egy másik családos nyaralás közbeszól, de úgy voltunk vele, h az idő alatt majd vki más megy a helyünkre. Természetesen a szűkebb családból. Ááááá, nem úgy van az, kérem. K fülébe jutott ugyanis, h mi nem leszünk lenn 8.-tól 13.-ig, hát hogy ne használná ki a lehetőséget, h tovább marad? Így nem mehetünk 1-jén, csak majd 13.-a után... Persze, idén is csak 2 hét a Balcsi... Nekem meg persze még annyi se, mert 19.-e körül mehetek egy jó barátommal várostúrára, Felvidékre. De amit K akar, és elképzel, annak úgy kell lennie. Jó, h nem tilt ki onnan egyből. Úgy viselkedik, mint ha az egész kecó az övé lenne... De bánom is én, vásárolja meg, gyűjtsön rá pénzt, és vegye meg a többi tesó részét, és sajátítsa ki teljesen. Akkor legalább nem lesz veszekedés, meg nem kell már áprilisban beosztani az egész nyarat....
Így viszont, mivel kiderült, h aug 8.-ig itthon leszek (pontosabban 7.-e estig), felszabadult egy hetem, amit telepakolászhatok programokkal. Rögtön 3.-án mehetek ZP-be, Alvin és a Mókusok lép fel, a tiszteletemre. :D Ugyanis ez tökéletes születésnapi ajándék lesz nekem. :) Feltéve, ha nem egyedül kell mennem. Ők úgyis mindig meg szokták kérdezni, van -e szülinapos. :P Hát, most lesz. :D
Aztán mehetek majd strandra is L-lel, meg ami még belefér. Pénzem nincs sok, de leszarom. Egyszer tölti be az ember a negyed évszázadot. :D
Szóval most az a nagy helyzet, h július 24.-e van, vasárnap, és van 2 teljes hetem azt csinálni, amihez kedvem van. Kezdem azzal, h a hét közepén jön F, akivel nagyon szeretek lenni, és megint lesz pár csodás napunk, már nem is tudom, mit tervezzek vele. De lehet az is, h csak spontaneitunk, ahogy eddig. Aztán, mivel életem során talán a 2. alkalom, h itthon töltöm a születésnapomat, lehet, h még vkiket el is tudok hívni. Persze, ez vicc, mert aki nyáron ráér, az nyaral... Aki meg nem ér rá, az nem ér rá... Mindenesetre nekem a legnagyobb ajándék az lenne, ha sokan osztoznának örömömben. :) Még ajándék se kell, torta se kell, csak jókedv és vidámság kell. :)
Egyébiránt alig várom már, h történjenek a dolgok.
Most már tényleg nem maradt semmi, ami visszatartson. Amint összeszedem rá a kellő tőkét, megpattanok. 1500 km-rel odébb, É-NY irányba. Elmegyek. Elmegyek én, vissza se nézek.
Sok minden történt mostanában körülöttem, amihez én már gyenge vagyok. Padlón vagyok megint, és már nincs erőm felállni. Nincs erőm újra kezdeni, újra bízni, újra hinni. Nincs erőm erősnek lenni, és erősnek mutatni magamat. Nincs erőm, elfogyott, ott maradt vhol az árokban, ahová zuhantam. Hittem a szépben, hittem a jóban, és magamra maradtam újra. Már csak pár hét, esetleg pár hónap, és egy teljesen új élet vár rám.
1 héttel a megérkezés után már én is képes vagyok leírni mindent Nova Rockról, meg ami mögötte van. Kipihentem magam? Túlzás. De egy kicsit csillapodtak a dolgok, meg rendszerezettebbek lettek az élmények is, és én is több szabadidővel rendelkezem, egyszóval: könnyebb most írni egy rendes bejegyzést, mint ha írtam volna rögtön aznap. Teszem hozzá mindez elméleti, mert aznap képtelenség lett volna. De kezdjük inkább az elején. :) ELŐRE SZÓLOK: Részletes beszámoló következik.
10.-én Pénteken nekem még rendes munkanap volt, így délelőtt 11:50-re már a suliban kellett lennem, és 16:00-ig ott is kellett maradnom. Úgy volt megbeszélve, h J jön a Kepuhoz vonattal, s onnan együtt jövünk haza, én összedobálom a cuccom, és úgy indulunk Zs-hez. Jó lenne, ha este 7 és 9 között odaérnénk hozzá... - szólt a megállapodás... De még a kocsit is ki kellett dekorálni, A/5-ös lapokból nyírtam ki a betűket: N O V A R O C K, évszám már imával se fért volna mögé, s tapadógyurmával rögzítettem a hátsó szélvédőre. :D Hát ezek után sikeresen elindultunk itthonról 8 óra körül, s noha még csak az egyikünk cucca volt a kocsiban, de már így is teli volt, 20:45re be is toppantunk, szinte az utolsó pillanatban Zs-hez, aztán ő is berámolt a kocsiba, és útra kelhettünk. Szegénykém még nem tudta akkor, h ez még mindig csak egy része az össz' csomagnak, mert J holmija még Komáromban vár minket...
Egyszóval nem csak az utazás lesz kicsit kényelmetlenebb, hanem az odafelé tartó út is hosszabb, mint előre gondoltuk. Még egy kis tankolás, még egy kis vásárlás, és indulhat a menet. Szépséghiba 1: nincs a kocsiban zene. Fogalmam sincs, mikor értünk Komáromba, de már akkor kezdtem kicsit éhes lenni. Még jó pár napja felajánlottam, h meghívom a társaságot kajálni vhova, ezt Győrben, egy Mc'Dögleszben meg is ejtettük, éjfél után járt már az idő. Beülve a kocsiba észrevételeztem, h a jobb oldali visszapillantó tükör nem éppen úgy áll, ahogy azelőtt, vhogy csálé volt kissé. Vki neki ment talán, vagy megpiszkálták? No, nem törődtünk vele, útra keltünk ismét, kis csúszással az eredeti tervhez képest, de talán hajnal 2-re már oda is érhetnénk... Milyen jó, h van egy dohányos is a társaságban, rágyújtása pillanatában tekertem le az ablakot, és konstatáltam, h az előzőleg vizsgált "múltidéző" tükör kámforrá vált. Szépséghiba 2: Nincs érvényes külföldi biztosítás, arra az esetre, ha megállítana egy kötözködő osztrák rendőr. Márpedig nem tudhatjuk, h az osztrákok mennyire érzékenyek a visszatekintő tükörre, így inkább nem kockáztatva semmit, muszáj volt cselekednünk. No, először tettünk egy kört, h legalább a szilánkjait megtaláljuk a Mc'Döglesz óta megtett távon, de nem jártunk sikerrel. Először egy önmagát megnevezni nem kívánó Shall kúton érdeklődtünk, mit lehet tenni ilyen esetben, s ott finom alpári undorral elküldtek minket melegebb éghajlatra, magyarán nem voltak túl segítőkészek. Én nem hagytam ezt ennyiben, nekem szükségem van egy jó emberi szóra, és más objektív véleményt is meg akarok hallgatni, ezért unszoltam J-t, aki amúgy a sofőrünk volt, h térjünk be egy másik benzinkútba is, hátha ott segítőkészebbek lesznek a pult mögött állók. Itt már elláttak minket jó tanáccsal, talán kíséreljük meg a Tescot, ott hátha találunk vmit. Visszaadták az emberekbe vetett bizalmamat. És megvitatva a többiekkel a Tesco felé is tettünk egy kitérőt. Egy 2 órás kitérőt pontosabban. Győrbe kb fél 1-kor értünk, de még fél 3-kor a Tesco parkolójában vártuk, h megkössön a pillanatragasztó. :D Először bementünk körülnézni, de csak egy piperetükröt és egy biciklire csatolható visszapillantót találtunk, amit szig.szalaggal szerettünk volna rögzíteni. Igen ám, de a köralakú tükör nem volt kompatibilis a ragasztószalaggal, főleg, h négyzetesbe kellett volna beleilleszteni vmiképpen. Ezért én visszamentem az áruházba, vettem pillanatragasztót és beálltam ugyanabba az egyszem pénztárba, a hölgy biztos nem értette, mi van. Készségesen vázoltam neki a történteket, amin mosolygott egy jót, majd sok sikert kívánt. :) A próbálkozásunkat siker koronázta, a pill.rag. hatott, a kis csapat pedig elindulhatott. Innen már nem álltunk meg emlékeim szerint a határig, s a határon is csak azért, mert ZS ráijesztett J-re, J beletaposott a fékbe, az oszlop pedig részeget játszott, és nem tudtuk, h a bajt mi okoztuk -e, vagy előttünk vki más tulok. Aztán hajnal negyed 5-kor már Nickelsdorf friss trágyaszagos levegőjét szippanthattuk mélyen orrunkba, s nem tudtuk, mi vár még ránk. "A hírek néha lemészárolnak, olyan, mint egy menekült tábor: Mindentől távol!" - lehetne ez a fesztivál jelmondata. :) Szépséghiba 3: az útjelzőtáblák önálló életre kéltek, s más utakra utaltak, mint miken nekünk nyargalnunk kellett volna... Volt már hajnali negyed 5, mire a településre értünk, és ott a semmi fogadott. Ugyanis amerre azok irányítottak, kivezettek a városon kívülre, de ott csak szántóföldek és elhagyatott mezők voltak. Tettünk pár idétlen kört, majd visszaértünk a városba, reménykedve abban, h ily kora hajnali órán találkozunk éber és józan emberekkel, akik szívesen segítenek nekünk. Egy magyar rendszámú kocsit láttam is, vadul el is kezdtem integetni, mint vmi eszelős, de az még eszelősebben hajtott tovább. még csak vissza se intett. 2 térkép sem segített nyomorodott helyzetünkön, így végtére J kért útbaigazítást egy osztrák úriembertől, aki olyan jól elmagyarázta az utat, h 5 óra előtt nem sokkal már oda is értünk. De még csak a feszt elkerített területére értünk, ahol először vette kezébe idegen a jegyeinket. Majd megmutatta, melyik kocsisorba, hova parkolhatunk, és hamar konstatáltuk: most jött el a szent pillanat, h személyes holminkat megragadva elbaktassunk leendő táborhelyünk felé. Oda felé elfelejtettük lemérni a kocsitól a bejáratig megteendő táv járóidejét, de ez volt a legkisebb problémánk. Caplattunk, mint 3 málhás szamár, bár közülünk csak ketten rendelkeztek valóban málhával. Végeláthatatlan kocsisor, úton-útfélen pihenő-pihegő elfáradt emberek, és rengeteg rengeteg szemét. Majd 5 után kicsivel becsekkoltunk, megkaptuk a karszalagunkat is, aztán kértek tőlünk fejenként 5 eurót, amiért cserébe egy zöld kis coint kaptunk. Először azt hittem, vmi külön kemping-díj, vagy akármi, de elkezdtek magyarázni, h ha a kezünkbe nyomott zsákot teleszedjük szeméttel, akkor visszakapjuk. Hát, mint kiderült arról van szó, h ránk sóznak 3 hatalmas nagy szemetes-zsákot, és egy teli zsák szemétért jár vissza a pénz, a feszt végén. Ha leadtuk a kis érmét. Ahogy beléptünk a területre, láttuk, h ezzel nem lesz gond, szemét az annyi van, mint a nyavalya. Persze a zsákot nem kaptuk meg egyből, csak amikor ténylegesen elindultunk szemétért. A csomagjainkat meg éppenhogycsak áttapizták és elindulhattunk keresni egy talpalatnyi helyet, ahova leverhetjük a cölöpöket. Nagyjából fél órával később már meg is elégeltük a menetelést, és ZS javaslatára befordultunk a budik mögött, J után. Kérdeztem J-t, h lát -e vmit. "Talán, talán." Hát, épp a mi sátrainknak volt kihagyva/fenntartva a hely, amit találtunk, Európa minden nemzetsége között. Voltak ott osztrákok, németek, franciák, angolok, magyarok, és szlovákok. Meg a többi, akikről nem derült ki. :D Ébredezett a tábor, jövedeztek ki a sátorokból, mi meg akkor álltunk hozzá, h a miéinket összetegyük. Zs meg én tettünk még egy kört a kocsiig, h a maradék cuccokat is bevigyük, J-t pedig addig megkértük, h vmit kezdjen a sátrammal. Az övét egyből sikerült felállítania. Azt reméltük, h mire visszaérünk, már nekünk is csak be kell zuhannunk a pokrócok közé, és aludhatunk. De nem így történt, J egyedül nem boldogult, így nekem is segítenem kellett. Együttes erővel rájöttünk, hogyan kellene kinéznie a sátornak. Szóval mire mindennel elkészültünk, mindent behurcoltunk, becuccoltunk, elrendeztünk, és lefekhettünk aludni (a majd' 24 órás talpon lét után), volt kb fél 9. Nem is csoda, h az első napot szinte átaludtam, 19:10-kor kezdődött a HammerFall, amire azért igencsak kíváncsi voltam, szóval úgy időzítettem az órámat, h előtte azért felébredjek, és legyen erre-arra időm. Több részletben aludtam, de végérvényesen kb 4-kor keltem föl, akkor ettem, meg akkor dugtam ki először az orrom a sátorból. Biztos néztek nagyokat a népek, hiszen előtte nem volt még semmilyen extra buli, ami így kifáraszthatott volna. Vagyis megrökönyödve nézhették ábrázatomat, miért vagyok úgy leharcolva... (Lehet, azt hitték, h mi csak hajnalban indultunk útnak?) ZS hagyott nekem egy cetlit, h elment felderíteni a terepet, J pedig vmi másik koncerten tombolt, szóval először maradtam magamra. Nem baj, én is kezdtem magammal vmit, kb abban a minutumban, h felültem és észrevettem, h már nem alszom, megcsörrent a telefonom. Mint ha figyeltek volna a távolból vhonnan. Először nem akartam felvenni, elvégre is "külföldön" vagyok, de kitartóan csörgött, így hát mégiscsak felvettem. Egy ismerősöm volt, pontosabban az "ötletgazda", aki az egész fesztiválra titkon felbujtatott minket azáltal, h közzé tette a plakátot, melyet én megláttam. :) Szóval hívott, h fussunk már össze. Én írtam egy választ ZS-nek, h hol leszek, mit teszek, majd feltápászkodtam, és kimentem a sátorból. Elbeszéltünk csöppet egymás füle mellett, mert én azt hittem, h a főbejárathoz kéne mennem, ő pedig a Kék színpad bejáratát javasolta, mint később kiderült. Szóval pár perces késéssel ugyan, de én is megérkeztem a megfelelő helyszínre. Ott ült, törökülésben, hatalmas napszemüveggel az arcán, ölében egy felfújt léggitárral, és kitartóan várt engem. Együtt néztük a Guano Apes nagysikerű koncertjét, de én arról leléptem hamarabb, mert a HammerFallt semmi kincsért ki nem hagytam volna. Úgyh visszabumliztam a sátrunkhoz, és akkor már ott volt ZS és J is. Szóval bátran nekiindultunk tusolni, ugyanis ZS-nek azt is sikerült felderíteni, hol van erre lehetőség. És hihetetlenül jól esett 2 nap után végre egy jót tusolni. Meg még hajat is mostam, úgyh tisztán üdén frissen és vagy negyed órás késéssel érkeztem meg az egyik főkoncertre (mmint szerény személyemnek "fő"), a hozzánk közelebb eső színpadhoz. Kéne írnom egy röpke beszámolót erről is, milyen számok szóltak, hogyan produkálta magát Cans, hogyan viselkedett a közönség, de annyi zenei megmozdulás volt ezen a fesztiválon, h nem lenne teljes a kép... Mindenesetre jó showt nyomtak, és legalább a jelentősebb kedvenceket eltolták. Az utána levő banda nekem nem jött be, helyette inkább visszasétáltam a kuckónkhoz, és kis élelem magamhozvétele után ledőltem aludni. Épp félálomban voltam, mikor a többiek visszaértek. Tanakodtunk, mikor kéne elindulni Linkin Parkra, mert az volt a következő napirendi pont, 23:00-tól a Kék színpadon. Addig még volt majd' 2 kihasználatlan óránk. Evéssel, meg a terep felderítésével töltöttük, és nagyban hangolódtunk a koncertre, közben pár mozgó és álló kép rögzítésével tettük emlékezetessé a napot. A Linkin előtt hatalmas tömeg állt, de már vonulni is úgy vonultunk, mint vmi csorda. Ennyi embert előtte koncerten én még nem láttam. Külön öröm, h az általam ismert számokat is játszották, hagy legyen élmény nekem is. Persze megörökíteni nem tudtam, mert a fényképezőgépemet (J szerint túl jónak bizonyult a 10 mpix-szel), elkobozták. Csak a koncert végén kaptam vissza, mihelyst kitettem a lábam az elkerített színpad- és közönségtér kapuin. Ezután zseblámpával a kezünkben, karöltve baktattunk vissza lakhelyünkhöz, megszereztem az első ereklyét, egy vki más által kifizetett és elhagyott és ismét más(ok) által összetaposott léggitárt. Ott hevert a földön, bontatlan csomagolásban, és noha kicsit poros volt, de egyébként hiba nélküli. :) Nem sokkal utána, h visszaértünk, kezdetét vette a fesztivál egyik legizgalmasabb programja: Szelídítsd meg a körötted sátrazókat c. akció... Az történt ugyanis, h láttam szomszédainkat kinn ülni a saját sátruk előtt, mi pedig benn voltunk a miénkben. Kibontottam egy zacskó csipszet (ami ráadásul csak véletlen jött velünk, mert eredetileg nem is Novára vettem), és ahogy eszegettük, eszembe ötlött, mi lenne, ha megkínálnánk őket is. J-t küldtem ki, h kínálja meg őket, mindhárman vettek 1-1 szemet, és a zacskó visszakerült hozzám. Aztán J és ZS elindultak vízért (tisztára, mint egy menekülttábor, porzik minden, kilométereket kell gyalogolni vízért és élelemért, az pedig sokszor csak álom marad, h a bőröd is lásson egy kis vizet...) én ott maradtam egyedül, másodszor a feszt ideje alatt. A sátram nyitva volt, én benn tespedtem, majd az egyik szlovák srác odalépett hozzám, és megkínált vmi itókával, amit meg ők fogyasztottak. Beleszagoltam, erősen éreztem azt a jellegzetes tutti-frutti illatot, ő mondta is - persze angolul, mielőtt bárki megijedne, h én tudok szlovákul, vagy ők magyarul - h ez energiaital összekeverve alkohollal. Úgy voltam vele, h ez biztos válasz a csipszre, hát megkóstoltam. És meg kell mondjam, nem is volt rossz. Aztán odahívott magukhoz, h csatlakozzak hozzájuk, én pedig leültem közéjük a kifektetett polifoamra, és magamon is meglepődve szinte folyékony angollal beszélgetésbe kezdtünk. Az első csoda az volt, h megértettem, ők mit mondanak nekem, a második csoda pedig az, h ők is értettek engem. Hosszú órákon át beszélgettünk, igazából fogalmam sincs, mennyi lehetett az idő, de jó késő volt már, az biztos. Ugyanis zenét már nem nagyon hallottunk a színpadok felől, az utolsó koncert pedig 01:30-kor ért véget a hozzánk közelebb esőn. Időközben ZS-ék is visszaértek, J kidőlt, mert hulla volt, ZS pedig odaült mellénk, és amit én nem tudtam mondani/érteni, abban ő segített. :) Mennyit ér, ha van vki, aki jobban tud nálad egy idegen nyelvet. :) Esett szó mindenről, a szokásos általánosságokról, h ki hol dolgozik, mit csinál, hanyadik fesztiválja ez, melyik koncertek érdeklik legjobban, hogy utazott, mi várja otthon, etc., majd az egyik srác egyszercsak bekérdez egy ilyet: Na és mi a véleményetek erről a szlovák-magyar politikai helyzetről? Ugye nekünk fixa ideánk volt, h kicsit nyitunk feléjük, felemeljük a gátakat, és lebontjuk a sztereotípiákat, de egy ilyen kérdésre egyikünk se számított. Majd ZS nemes egyszerű iróniával ennyit mondott: "Naaaaagyon szeretjük Ian Slotát." Ezt persze rögtön értette mindhárom fiú, és kórusban feleltek rá: "Mi is." Aztán kifejtettük bővebben, h nem foglalkozunk ezzel a kérdéssel, és egyáltalán aktuálpolitikával, mert minket más dolgok érdekelnek, és semmi bajunk nincs egyetlen nemzettel sem, így a szlovákokkal sem, és hülyeség ez az egész, úgy ahogy van. Az egyikük, igazából az, aki először megkínált a piával, nem tudtam eldönteni, tényleg akarja -e vagy csak a pia beszél belőle, de kérte, h fessem ki a körmét feketére. Honnan szedte, h van nálunk körömlakk? Vagy nagyon jó megfigyelő, és látta, h megérkezéskor még nem volt fekete a körmöm, de estére már igen (hisz ZS pont aznap festette ki nekem), vagy csak simán úgy gondolta, h egy csaj mindig magával hord ilyesmit... Még jó, h sminket nem kért az arcára. :P Hát, én kérdeztem tőle, h "Really? Do you want it?" Ő meg erősen bólogatott, h hogyne. Szóval szép fekete körmöket festettem neki, teszem hozzá sötétben... :D Egy idő után ZS beálmosodott, így kidőlt, viszont én még maradtam velük egy keveset, tényleg magát a tényt élveztem, h angolul sikerül magamat megértetnem. Jó kis terepgyakorlat volt ez, hisz úgyis eljön egyszer az én időm... Vhogy 3 felé már mi is bemondtuk az unalmast, én kimentem toitoira, s mire visszaértem, mondták, h már ők is mennek aludni. Így nem volt mit tenni, én is begubóztam a sátramba, mélyen a hálózsákom kellemes meleg puhaságába. Így telt hát az első nap. Az első igazi fesztiválos nap, Nova Rockon, és életemben egyaránt. Ez is elég kalandos volt, de másnap még egy csomó minden várt ránk. A zene tekintetében a 2. nap (vasárnap) elég gyengére sikerült, az össz aznapi fellépő közül csupán 4 érdekelt volna, persze h mind a 4 egyidőben, vagyis 2 az egyik színpadon, 2 a másikon, este 9-től. ZS és J a Kék színpadot választották: Korn és Volbeat, én pedig a Pirosat: 3 Doors Down és Flogging Molly. De ez még jóval odébb volt, előttünk állt addig még a teljes nap. Délelőtt, ahogy kimásztunk a sátorból, mert a hőséget kinn sem lehetett elviselni, nem h benn, észrevételeztem, h a telefonom hamar fel fogja mondani a szolgálatot. Hiába tartottam éjszaka kikapcsolva, ez rajta nem segített. Nem olyan friss már az aksija. Így megkértem J-t, kísérjen el engem az elektropontra, vagy ami van, vhol biztos lehet telefont tölteni. Először a főbejárathoz mentünk, ott kértünk tanácsot, először készségesen felajánlották, h ott hagyhatom a telefont, feltöltik nekem, de aztán szólt az egyik muksó a másiknak, h van egy központi töltőhely is, a Kék színpadnál. Akkor irányt vettünk oda, és bőszen elkezdtük keresni, hol. De a kapu még zárva volt, a nép pedig ott tolongott. Nyilván várták, h be lehessen menni a 12:45-kor kezdődő koncertre. A koncertkezdés előtt kb 1 órával nyitott ki a kapu, szóval ott álltam kezemben a töltővel és a mobillal, és kedves mosollyal kérdeztem az Infot, tudom -e vhol használni. Először oda irányítottak a kajáldák közé, de ott nem találtam semmit. Az egyik gyrosos szintén kedves volt, és felajánlotta, h ott tölthetem, de mindenféle papír és regisztráció nélkül nem mertem ott hagyni nála. Így kerestem tovább a megoldást. Abban a szent pillanatban, h odaértem a "vesztőhelyre", kezdték kipakolni a hosszabbítókat, vagy 30 férőhellyel. Az egyikre egyből le is csaptam, ekkor volt nagyjából 12. Elég nomád körülmények voltak, mert ott kellett ülnöd a telefonoddal az öledben, és várni, h életre keljen. Az még nem is lett volna baj, de h nem tudtam ott csinálni semmit... J-nek mondtam, h nyugodtan menjen vissza a sátorhoz, én elleszek. Másfél óra csak elég lesz szegény kütyünek. De legalább egy hülye magyar szót hallanék... Ott viszont csak osztrákok meg mindenféle jött-ment nemzetek tagjai voltak, és lesben állva, vérbe fagyva vártak arra, h felszabaduljon két kis pici lyukacska, amikbe a saját ketyeréjük töltőjét belehelyezhetik. Aztán ahogy telt-múlt az idő, vki közvetlenül mellettem megszólalt: "menjetek csak, én még várok egy kicsit". Körbenézek, egy rövid szakállas, félhosszú hajú baseballsapkás srác, kezében egy nem olcsó készülékkel, társalog 2 viszonylag csinos lánnyal. Na, rögtön éltem a lehetőséggel, majd megszólaltam: "Az enyém az mindjárt kész, és ideengedlek". Azt hiszem, ő is ledöbbent, h magyarul hallott beszélni. Aztán hamar felfogta, mit mondok neki, és nagyon megörült, mert ott tényleg vérre menő harc folyt, mint Dallasban az olajkutakért. Szóval nagyjából fél 2-kor átengedtem neki a terepet. Számot is cseréltünk rögvest, h később még tudjunk összefutni, vagyis ő mondta meg az övét, én bepötyögtem, és leléptem. A délután viszonylag lazán telt, nem járkáltam már el sehova, inkább ott pihentem a sátorban. Talán még aludtam is egy keveset. ZS-vel elmentünk a szokásos vízszerző körútra, ahol ismét magyarokkal futottunk össze. Egy fiatal srác volt, Vas megyéből, nekem az volt róla a benyomásom, h azért kicsit nagyzol, vagy hogy is mondjam, éreztem egy kicsit a szavaiban, mint ha szeretne lódítani. Egyszóval mondott olyanokat, amik sztem nem teljesen feleltek meg a valóságnak, de nem fordítottam rá túl nagy figyelmet. Elhívtuk a sátrunkhoz, ott beszélgettünk, aztán egy kis idő múlva visszament az övéihez. Magunkra maradtunk megint, J nem tudom, hol volt nevezett időben. Még egy rögtönzött légibemutatót is kaptunk, ott körözött a fejünk felett egy kisgép, mindenféle betűket meg csíkokat vonva az égre. Emberi arcok a magasba tekintenek, én meg azt nézem, mások hogy néznek felfelé. :D Mindezek után ZS meg én elmentünk tusolni, még hajat is sikerült mosni. Igazán felüdítő volt. Nem hittem, h egy egyszerű tábori zuhany válthat ki ilyen euforikus reakciót vkiből. Márpedig hihetetlenül jól tudott esni az állandó porfelhőben egy alapos tisztálkodás, még ha sorba is kellett állni, és több tucatnyi pucér feneket kellett is közben nézni. Aztán frissen, üdén, illatosan lehetett készülődni az est főkoncertjére. Előtte még táplálékfölvétel, meg egyéb ínyencségek vártak ránk, de olyan 8 körül már nekiindult ki-ki a maga szórakozásához. Ez volt az első igazi olyan program, amin külön-külön vettünk részt. Nekem nehéz volt dönteni, melyikre menjek, de végül 2 nyomós érv döntött a Piros színpad mellett: 1- előszeretettel megyek olyan zenekarok koncertjeire, akiket előtte még nem láttam élőben, illetve akiknek a munkásságát jobban ismerem. Ebbe a 2 kategóriába esett mindkét esti zenekar. Igaz, Korn egy népszerű banda, de én mégse ismerem olyan behatóan a zenéjüket, Volbeathoz pedig már volt szerencsém 1 éve májusban, és meg kell mondjam, szinte jobban tetszett, mint az akkori főbanda... 2 - előző élményekből kiindulva (tömegnyomor, összekoszolt bakancs) úgy gondoltam, 2 szelídebb, lágyabb zenét játszó banda koncertjére elmehetek edzőcipőben is, nem lesz semmi bajom, a közönség eddig elég kulturált volt, nem volt sem pogó, sem lökdösődés, vagy tolakodás, sőt, fejrázás se nagyon. Hát, ez utóbbi talán rossz döntés/érv volt. De erről majd később. Mikor odaértem, még az előző zenekar volt színpadon, vmi reggae-zenét játszottak, hasonló stílusban, mint a Ladánybene 27, de végső soron nem volt rossz. A programlapról lelestem a nevüket: Sublime with Rose. Nem leszek hallgatójuk, de ráhangolásnak kiválóan alkalmas volt. Meglepő volt, milyen nagy így is a tömeg, pedig hát párszáz méterrel arrébb egy sokkal nívósabb banda zenélt. Pár perc csúszással megjelent a színpadon a 3 Doors Down, egyike azon kevés bandáknak, akikre igazán kíváncsi voltam. Nem sokkal a feszt előtt kezdtem őket rendszeresen hallgatni, pedig előtte is rendelkeztem már szinte a teljes diszkográfiával. Egy-két kedvenc dalom már volt is tőlük, és tök jó, h ezeket is eljátszották. (Kryptonite, Here without you, Loser, The better life, It's not me) De a teljes tracklist itt van. Egyetlen dolog nem tetszett a koncertben, az énekes minden egyes szám után tartott egy pár mp-es (de sokkal többnek érzékelt) szünetet, ami alatt a színpad szélére rohant, és ott vmit pusmogott vkivel. Először még azt hittem, a szerelmének ad csókot, vagy ilyesmi, de ahogy figyelmesebben néztem, inkább arra a megállapításra jutottam, h a technikai manussal egyeztet, vagy a hangosítóval, vagy nem tudom kivel. Ezzel kicsit széttöredezte a koncertélményt, kevésbé volt élvezhető. Hiányoztak az átvezető riffek, meg a dalok bekonferálása. Nagy örömömre szolgált ugyanakkor, h a Here without you-t végigénekelte a közönség, és én sem maradtam ki a hangszalagok mozgatásából. :) Békében, nyugodtan folyt le a koncert, szelíd és visszafogott közönséggel. Örültem is ennek, és ráadásul jó helyen voltam, a FOS korlát után közvetlenül, előttem mindössze 1 sor állt, de mire jött a főattrakció, a Flogging Molly, ott is kicserélődött a nép, és így előre kerültem, egészen a korláthoz. Teljesen nyugodt voltam, mert semmi incidens nem volt a közönségben addig. Aztán ahogy nőtt a feszültség a várakozásban, és elkezdték átszerelni a színpadot, úgy nőtt a helyhiány, vagyis elkezdődött a tű-effektus, amit nem lehetett volna leejteni. Már az első számnál tudtam, h nem fogom végig bírni, és ráadásként nem volt mellettem gardedám, mint előtte való nagykoncerteken általában. Egyedül voltam, mint a kisujjam. Feltöltődve energiával, és várakozással teli, de ez nem volt elég ahhoz, h ki tudjam védeni a "támadásokat". Teljesen nekinyomtak a korlátnak, úgy, h nem kaptam levegőt. Aztán kb a koncert negyede telt el, vagy még tán annyi sem, csupán az első pár szám..., úgy nekem rontott vki hátulról, h a gyomorszájam a korláton landolt. Előtte is sipítoztam a biztonsági manusznak, h csináljon vmit, de az csak annyira volt képes, h kitárta a karját (mint mikor a sámán ördögöt űz), h lépjen hátrább mindenki egy lépést. De ekkor már nem bírtam, egy akkora sikítás hagyta el a számat, h sztem még a színpadra is felhallatszott, na akkor már odahívta 2 társát, akik kiemeltek a folyosóra, én meg jól megszédültem, és el is estem. Úgy támogattak be a szanitéchez. Mint vmi hadikórház, olyan volt a hely. Egy nagy kifeszített sátor, kétoldalt sorban egymás mellett kempingágyak, azzal a tipikus zöld pokróccal, és minden 2. ember egy pirosruhás volt. Engem lefektettek egy ágyra, és németül kezdtek vakerálni nekem. Én meg mondtam, h "Sorry, I don't understand, please in English." Akkor odajött hozzám egy másik szanitéc, és angolul kérdezgetett, nevemet meg koromat, lakhelyemet, aztán inkább odaadtam neki a személyimet, azt nézegesse. Megmérte a vérnyomásom, firkantott vmit a papírra, aztán mondta, h ne aggódjak, ez csak nekik egy statisztika, és hozott nekem egy pohár vizet, megittam, majd ez megismétlődött kétszer. Aztán mivel nem igazán értettem, mit akarnak még, kérdeztem, h elmehetek -e. Nézett rám, és megkért egy másik szanitécet, h kísérjen ki. Kikerültem a tömeg mögé/szélére, épp rálátásom volt a színpadra, de annyira el voltam szontyolodva, meg úgy lefáradtam, h elment a kedvem az egésztől, és inkább visszabattyogtam a sátrunkhoz. Még útközben hallottam a koncert végét, nyomtak pár kedvenc zenémet is, de az sem tudott lekötni már. Nyugit akartam, és pihit. Még 1-2 smsre futotta a kedvemből és erőmből, aztán inkább csak bedőltem a hálózsákomba. Mire ZS-ék visszaértek a saját koncertjükről, már eléggé kipihentem magam, és ismételten félálomban voltam (én mondom, többet aludtam a fesztivál alatt, mint előtte-utána bármikor... mégse voltam kipihentebb...) Aztán ZS is elmesélte a történetét, mindkettőnkkel kb ugyanaz történt csak őt nem a korlátnak nyomták neki, hanem a tömeg szorította ki belőle a szuszt. Annyi különbséggel, h ő nem az elsősegélyen kötött ki, hanem pár magyar legény tartott neki "fészket", h védjék a tömegtől. Szóval durva dolgok voltak. Azt állapítottam meg, h most ért el a fesztivál, meg a közönség arra a szintre, h "egy b.szott nagy fesztiválon vagyunk, zene, buli, pia, minden", vagyis itt élte ki magát a nép, itt teljesedett be, vagy hágott tetőfokára az indulat, meg az az igazi fíling. Mint ha eddig nem fogták volna fel, hol is vannak tulajdonképpen. Így ért véget a második nap, és amennyire eseménytelen volt a nap első fele, és amennyire keveset vártunk eme naptól, annyira lett élménydús és emlegetni való a végére. A szomszédainkkal ezen az estén nem sokat foglalkoztunk, tán nem is voltak a sátruknál, őszintén nem is emlékszem, mikor keveredtek vissza. Arra sem emlékszem, mi hogy léptünk az álmok mezejére. Másnap virradt ránk az utolsó nap, tudtuk, legközelebb már a saját ágyunkban fogunk aludni. A kérdés csupán annyi volt, ez mikor fog bekövetkezni. Tudtuk, kemény nap vár ránk. Hirtelen előtörtek az emlékek, milyen kínzó a kocsitól végérvényesen eljutni a sátrainkhoz. És aznap mindent vissza kellett hurcolni. Persze az ember ilyenkor úgy van, h legalább kevesebb cuccom lesz, mint idefelé volt. De ránk ez halmozottan nem volt igaz. Főleg, h több részletben kellett kihordanunk mindent. Ugyanis az utolsó koncert 01:30-kor ért véget, viszont mi inkább délelőtt/koradu. rendelkeztünk több szabadidővel. Úgy voltunk vele, h még a koncertek előtt kivisszük, amit lehet, és lebontjuk az egyik sátrat, h már ezzel se kelljen húzni az időt indulás előtt. Nem akartuk végigjátszani ugyanazt a műsort - bármennyire emlékezetes volt is - mint amit odafelé. Csak különszedni, h mi az, ami estére meg a koncertre kell, mi az, aminek még hasznát vesszük, és mi az, amit már nem kell használnunk... Azt eredményezte, h az én zsákom csak 3/4-ig lett megpakolva, mert minden mást, amire úgy gondoltam, még szükségem lesz indulásig, kinn hagytam. Gondoltam, a kajás zsákban elfér, hiszem sok minden elfogyott már. Ilyeneket tettem félre, h törülköző, neszeszer, váltóruha a koncertekre, váltóruha az utazásra, egy pulcsi, a személyes dolgaim, meg ugye mivel az egyik sátrat a többiek meg akarták tartani, hátha tudunk még pihenni du./este, ott maradt a polifoam is, meg a hálózsák, és párna. Ja, és az a tömérdek mennyiségű pokróc. Nálam kettő, ZS-nél szintén kettő. Így elmondva nem olyan sok, de ha kilométereket kell vele gyalogolnod a tűző napon, belátható: elég tetemes mennyiség. És akkor még a szerzeményekről nem is beszéltem. Szóval délelőtt pakoltunk a sátorhelynél, meg amit tudtunk, kivittük a kocsihoz. Utána, mikor már semmi kihurcolandó holmi nem maradt a sátorban, kidekoráltuk magunkat mi is a fesztivál szokásához igazodva, alkoholos filccel. ZS vállára és lábára rajzoltam 2 InFlames-es logót, meg egy tövises virágot, illetve a bal lábára egy vonalkódot a születési dátumával, felette alatta eme felirattal: MADE IN ... HUNGARY, ő pedig rám pingált egy halálfejet a jobb vállamra, egy I <3 NOVA ROCK feliratot a bal vállamra, és a két lábszáramra SYSTEM OF A DOWN, illetve IRON MAIDEN feliratokat. Totál úgy néztek ki, mint ha igazi tetkók lennének, és felettébb jól is sikerültek. Fotó készült róla, majd talán megmutatom egyszer. :D (Egyébként tök jó, mert úgy barnultam le, h azok meg ott maradtak, hiszen a filc alatt nem fogott a nap. Úgyh még most is tisztán látszódnak a nyomai. :D) Du. 3-tól J és ZS elmentek vmi In Flames dedikálásra, én pedig 3. alkalommal maradtam magamra a sátornál. Nem volt kedvem velük menni, inkább pihentem, meg készültem lélekben a 2 főkoncertre, Iron Maiden és System of a down, szinte éles váltásban egymás után, csak 2 külön színpadon. Kicsit összepakoltam még, amit tudtam, aztán kitettem a polifoamomat a sátor elé, meg a párnámat, és egy vizes törülközővel a fejemen/vállamon kiheveredtem a napra napozni. El is szundítottam kicsit, aztán megfordultam, fölébredtem, ettem, majd visszadőltem. Így vártam őket, h mikor jönnek vissza. Eleinte még élvezetes volt, de aztán nagyon elkezdtem unni a dolgot. Az idő egyre lassabban telt. Elmentem párszor WC-re, meg körülnézni, de jobbára csak ott hevertem a sátor előtt majdnem tétlenül. A többiek az InFlames koncert után értek vissza, direkt megvártam őket, nem akartam nélkülük tusolni menni, úgy voltam vele, h majd a szemétszedés után, akkor úgyis mocskosabb leszek. Bár, lehet jobban jártam volna, ha abban a 3 órás üresjáratban megyek el... Ugyanis akkor mikor visszaértek, kb 7 felé indultunk szemetet szedni, és ahogy első nap gondoltam, tényleg nem tartott sokáig a folyamat, seperc alatt teleszedtük mind a három zsákot. Persze élelmesek voltunk, amennyire lehetett, ZS a mi saját szemetünket egyből belerakta az egyik zsákba, és az félig meg is telt vele, én egy kartondobozt szaggattam apróbb darabokra, és az is félig teletette, J pedig üres ásványvizes palackokkal bélelte ki a zsák alját. Mit ne mondjak, ez tényleg a "munkák gyöngye...", akármilyen szemetet akárki után nekem se esett jól összeszedni, egyrészt nem vagyok önkéntes, másrészt nem vagyok hipochonder, de nem hiszem, h túl egészséges lenne egy ilyen művelet... Amit ki tudja hány ember hányt/hugyozott/szart össze... Te meg szedd fel a 2 puszta kezeddel... Persze, teljesen steril szemét nem létezik, főleg nem egy akkora porlepte vidéken, mint Nova Rock, de azért igyekeztünk a legkulturáltabb maradványokat a zsákokba emelni. Palackok, dobozok, sátordarabok, sörös dobozok, és kínaikajás dobozkák. Elvonszolni a kijáratig kész álom volt... Az enyémből konkrétan csöpögött vmi lötty, még poénkodtam is vele, h feldaraboltam egy hullát, és annak a vére folyik. De szagból ítélve energiaital és sör keveréke lehetett. Ja, amúgy találtunk egy bontatlan doboz sört is, nem volt semmi baja, szépen szappanos vízzel lemostuk, és hazahoztuk. Nálam landolt, még a hűtőben van, majd vki megissza. De a dobozt biztos elteszem emlékbe. :D Szóval kb 1 óra alatt teleszedtük a zsákokat, és előre is cibáltuk őket. Ott ült a csajszi egy ilyen konténer-irodában, kezében egy köteg 5eurós, bedobtuk a tárolóba a cuccot, szó szerint meglóbálni kellett, h odarepüljön, majd odaálltunk az ablaka elé. Megszólaltam: "We brought a lot of shit" És szélesen mosolyogtam hozzá. Ő is elmosolyodott, majd az érméért cserébe kezembe tett egy 5-öst. Megvolt az aznapi kajapénz. Én nem nagyon szándékoztam ott másra költeni, a pénzem jó része még meg is volt az utolsó napig, mert kezdetektől egy Novás pólóra vágytam. De meglátva az árakat letettem róla. Egy egyszerű póló került 25 Euróba... Azért ez a durva, nem a Kör... Inkább vettem 2 csuklószorítót, meg még maradt pénzem estére, hátha este meglátok vmi jót. De ennivalóra nem szántam, hiszen vittem magammal egy csomó kaját. Aminek jó része meg is maradt ínségesebb időkre. De hát egyszer élünk, gondoltam, szóval úgy voltam vele, h majd én is kajálok a többiekkel vmit. Ezután a tevékenység után indultunk volna tusolni, pontosabban én elindultam, a többieknek a gyomruk jobban korgott, mint amennyire koszosnak érezték magukat. De odaérve nagyot csalódtam: egy zöldmellényes fickó állt a bejárat előtt összefont karokkal. Nem lehet bemenni. Gondoltam biztos takarítják, vagy ilyesmi. De nem. Sikerült kihúznom belőle, h a tusoló 6-kor bezárt... Szívás... Úgyh nagyon friss és tiszta voltam az év koncertjére... Visszamentem a sátrunkhoz, átöltöztem, felvettem a legjobb legideálisabb ruhámat, bakancsot húztam (egy napig pihent a lábam, és milyen jó volt neki...), és nekiindultam. Még szemétszedés közben hallottuk Motörhead ugatását, de a koncert végére én is odaértem, az Iron Maiden pedig este 9-kor kezdett, a Kék színpadon. Úgy volt megbeszélve, h ha nem találna meg a koncerten, akkor 3/4 11-kor találkozunk a kijáratnál J-vel (ott, ahol első nap elkobozták a fényképezőgépemet), addig pedig egyedül tombolok. Ez volt a 4. alkalom, h egyedül maradtam... Hatalmas tömegben, mégis egyedül, asszem nem ez lesz az idei év kedvenc koncertje... Nem éreztem olyan jól magam, mint lehetett volna. Pedig a kedvenceimet itt is eljátszották, Dickinson ismételten berohangálta az egész színpadot, hatalmas show-t csinált, és a közönség itt is vitte magával a zenét, de mégse volt olyan jó. Egyetlen magyar se volt mellettem, sőt, körös-körül csak kiöregedett ősrockerek... Mögöttem egy magas, idősebb, kopasz, erősen illuminált fazon állt, egyszercsak spontán lefejelt... Hátrakaptam a fejem, nézett rám üveges tekintettel, láttam a szemében a bocsánatkérés enyhe jelét, íyg nem foglalkoztam vele. Gondoltam, biztos csak headbangelt, és azért fejelt le. De pár perccel később megismétlődött az eset. Megint hátrakaptam a fejem, megint ugyanaz az értetlen tekintet. S mikor már 3. alkalommal is eljátszotta ugyanezt, arrébb araszoltam kb 2 métert, és vki mással cseréltem helyet. Ő nyilván azt hitte, csak jobban szeretnék látni, de mikor a muksó őt is lefejelte, rájött a lényegre, ebben biztos vagyok. H mi lehetett a fószer baja? Talán erős alkoholos behatás alatt nem tudta megtartani önnön fejét. Kemény volt a koponyája baszki... Közben J írt egy smst, h ne haragudjak, de nem jön Maidenre, mert mozdulni sem bír, bulizzak helyette is. Kicsit megijedtem, h Systemre se akar jönni, de hiába hívtam, írtam neki smst, nem reagált rá. Ez eléggé kedvemet szegte. Miután a Fear of the darkot eljátszották, elkezdtem hátra vonulni, még nem volt 3/4 11, csak nem akartam semmiesetre sem lemaradni Systemről. De mint ha mágnesként vonzottam volna az embereket, ezrek szegődtek a nyomomba. Úgy vonultunk, mint vmi holokausztos filmben a zsidók. (Pontosabban a statiszták, akik zsidókat játszanak). Mindenki enynire félt, h lemarad? Vagy mindenki a Fear of the darkra várt? Vagy mindenki elkezdett félni a sötétben? Sajnáltam szegény Bruce-t, mert azért tényleg jó koncertet csináltak. Bár a műsor felét én már láttam tavaly szigeten. Viszont SOAD nekem elsőszámú, így megérte ez a kis csalás. A két színpad közti táv kb 20 perc volt nyugis tempóban, de ebben a tömegben elvolt az 30 is... Szóval kb 11-re értem át, ahol még játszott az előző zenekar. Nem tett rám túl mély benyomást, mert egyetlen akkordra vagy hangra sem emlékszem belőle. Helyette mindenki úgy ült a földön, mint ha vmi hipnózison estek volna át, egymásnak dőlve, egymást támasztva, félig ülve félig feküdve, várva hátha történik vmi... Ebben a tömegben caplattam hátra a megbeszélt helyre (amit előzőleg smsben üzentem J-nek, a szuveníros bolt előtt, baloldalt.) Venni szerettem volna egy zászlót, de arra végül sajnáltam kiadni annyi pénzt, főleg, h nem is tudnám hova rakni. Ugyanis a szobám szépséghibája, h nem lehet a falra aggatni semmit, ugyanis fűrészporos a tapétám, egyetlen gombostűt se bír el... De körülnéztem gyorsan, mi van még ott, megláttam egy sálat. Olyat, mint amilyet a magyar foci/kézi szurkolók szoktak viselni egy-egy nemzetközi meccsen. Rajta Nova Rock felirat. Megkérdeztem, mennyibe kerül, épp telt rá, szóval kifizettem. Talán az utolsó darabot hoztam el? Nem volt vészesen drága, főleg az ottani árakhoz viszonyítva. Szépen be volt nejlonba csomagolva, így rátelepedtem törökülésbe, és vártam a többieket. Kezdeti kétségbeesésemben még egy-két könnycsepp is legördült arcomon, mert meg voltam róla győződve, h a többiek fáradtabbak ennél. De hát sebaj, SOAD koncert is csak egyszer első az életben. Próbáltam hívni azokat, akikről még tudtam, h a feszten vannak, de egyiket se tudtam elérni. Később derült csak ki, h miért. (Egyik telefonja lemerült, másikét pedig ellopták, miről csak kedden kaptam smst.) Bámultam a földet, amikor megláttam ZS bakancsát. J addig a sorban állt, mert vásárolni akart, mi meg intettünk neki, h elmegyünk kajálni. Persze a kajálda a tömeg másik felén volt, szóval át kellett gyalnunk mindenkin. Beálltam a sornak nem nevezhető idétlen tolongásba, akkor nagyjából óra 30 volt, vagyis 30 perc volt a koncertig, de mikor kerültem sorra? Nyilván akkor, mikor felcsendült az első szám, a Prison Song. Ott a sorban szintén összeismerkedtünk pár magyarral, az egyiknek felajánlottam, h megveszem neki is a gyrosnak nem nevezhető, gyrosnak látszó vmit. Igazából kissé pirított zsemle, gyroshússal, sok nyers zöldséggel, enyhén pikáns ízben... Aztán velük buliztunk egy ideig, de hamar pattanniuk kellett, mert az indulásuk időhöz volt kötve. Így hát maradtunk ketten, ZS és én. Azért a lényegesebb számokat tolták: Prison Song, Hypnotize, Tentative, Aerials, BYOB, Sugar, Chop Suey!, Cigaro, Lonely Day, Toxicity, Radio/Video, Needles, I-E-A-I-A-I-O, Forest, Bounce, Holy Mountains, de a teljesebb listáért kattints ide. Egyet sajnáltam, h a kedvencem, az egyik húzószám, az ATWA nem hangzott el. Pedig szinte az első gitárhangtól kezdve arra vágytam/vártam. Azért így is kitettek magukért a srácok, mind mint aki meg van őrülve. Az utolsó pillanatig alig fogtam fel, h én egy System of a down koncerten tombolhatok. A színpadból nem sokat láttunk, de az élmény így is átjött, és ránk ragadt. Minden számot végig üvöltöttem, ráztam a hajam, mint egy bolhás, és nem érdekelt ha bárki is hülyének néz emiatt. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt. És ZS-vel élhettem át, ami külön dobott rajta. :) Fél 2-kor befejezték a koncertet, kigyúltak a fények, és a tömeg alábbhagyott izgalommal vonult vissza a sátraihoz. Nem akartam tudomást venni róla, mennyi minden vár még ránk azon az éjszakán... A sátrat sötétben lebontani? mindent összeszedni, és egy kupacba rakni? Ráadásul úgy kellett megoldani, h már ne kelljen visszafordulnunk semmiért. Ja, arról meg is feledkeztem, h beszéltem szlovák barátainkkal még a koncert előtt, míg egyedül voltam a sátornál, h örülnék, ha csinálhatnánk egy közös képet. Kérdeztem, mikor lesznek itt. Úgy beszéltük meg, h a System után, mert aztán ők is indulnak ki az autóhoz, és indulás előtt ott alszanak. Ugye mondanom se kell, h nekik könnyebben ment a pakolás és indulás, mint nekünk... De azért egy-két fotó még belefért, le is telepedtünk melléjük, és J kattintott egy párat. Sose volt még borzalmasabb ábrázatom annál, de legalább róluk is van egy emlékem. Aztán szedelődzködtek, és mi is szó szerint szedtük a sátorfánkat, miután ők elvonultak...
Mindennel végezve kb 3kor sikerült megindulnunk a sátorhelyről. Útközben elhagytam a fülbevalóm alját. Nem csoda, hisz úgy néztem ki ismét, mint egy málhás szamár. Nyakamon 2 pokróc, a hátamon egy valójában oldaltáska, amiben a kaja volt, egyik kezemben a cipőm, másik kezemben egy szatyor a maradék holmival, egyik hónom alatt egy flakon víz, a másik hónom alatt meg a párnám. Később átcsoportosítottam a dolgokat, a párnát betettem a pulcsi alá, a cipőt összekötöttem a fűzőjénél fogva, a flakont kézbe vettem, és ha csak pár grammal is, de legalább könnyebb lettem. Aztán a kocsiba berámolni már sokkal könnyebb volt, mint induláskor, valójában nem számított, mit hova teszünk, csak legyen benn minden, és indulhassunk. A tábor területét hajnal fél 5-kor sikerült elhagynunk. Én mondtam J-nek, h ne haragudjon, de én bealszom, mert nekem másnap csak feltételesen van szabadnapom, de azt mondtam, h ha tudok, bemegyek. És inkább bemennék. (Nagy szükségem van a pénzre, fizetés nélküli szabadságra meg az nem jár.) Nem haragudott érte, megértette, én pedig szinte azonnal bealudtam. Szinte végigaludtam az utat, ugyanúgy, mint ZS, még arra se ébredtem föl, h megálltunk egyszer tankolni (még lógok a tankolás rám eső részével J-nek), vagy h betértünk Komáromba. Ott viszont már fölkeltem, mert pisilnem kellett. J bedobta a cuccait, mi meg ZS-vel beugrottunk pisilni egyet. Hatalmas öröm és meglepetés volt, h le lehetett öblíteni, és utána kezet is tudtunk mosni, folyóvízzel, igazi szappannal. Azért volt rajtunk már egy majd' 2 napos kosz... Onnan mentünk ZS-ékhez, de én ismételten bealudtam, szóval összességében kb 4.5 órát sikerült aludnom, azalatt a cirka 5.5 órás út alatt, amit Nickelsdorftól Budapestig megtettünk. ZS-t is kitettük Dunaharasztiban, aztán onnan indultunk Pestnek, de azon a rövid szakaszon már nem mertem aludni, így is navigálnom kellett, merre menjünk, meg szorított az idő, h 10:00-ig hazaérjek. Ugyanis a buszom otthonról 10:20-kor indult, azt el kellett volna érnem, h 11:45-re beérjek a suliba. De már láttam, h esélytelen lesz, ezért kifundáltam, h majd bátyámmal elvitetem magamat, úgyis van még benzin a kocsiban. Igen ám, de Anyával egyeztetve telefonon kiderült, h bátyám nem tartózkodik itthon, és még jó pár napig nem is fog, szóval ez ugrott... Anya se tud elvinni, mert máshol van programja... Mindezt úgy, h közben J vezette a kocsit, nekem meg navigálnom kellett merre menjen, fülemen a telefonnal. Végső soron Anya talált egy kedves ismerőst, aki el tud vinni engem, így ráértem hazaérni 11:00-ig. Kicsit azért le tudtunk belőle faragni, 10:00 után nem sokkal már itthon voltam. J segített felhordani a legfontosabb cuccokat (azóta már kb majdnem kipakoltam mindent), aztán búcsút vettünk egymástól, mert neki még randija volt aznap. Nekem még egy gyors tusolás is belefért, bár az árulkodó jeleket nem tudtam lemosni magamról, így földig érő szoknyában mentem dolgozni. Azzal persze nem számoltam, h a vállamon is látszanak a nyomok, amiket nem takart ruha... A kocsi megérkezett értem 11:00 után pár perccel, úgyh így mentem el az idei tanév utolsó rendes keddjére. :D Mondanom se kell, mennyire fitt voltam egész nap, és mennyire a falhoz simulva közlekedtem, h ki ne szúrják a tetoválásnak nem nevezhető ábrát a vállamon... De persze a gyerekek szeme mindent lát... :D Ők egyből észrevették, és nagyokat mosolyogtak rajta. A többieknek meg szerencsére nem olyan éles a szemük. :D :P
Mindenesetre azóta sikerült már majdnem kipihennem magam, egy-két mosás még hátravan, meg azért akad még jócskán mit elrámolni, de legalább elmondhatom, túléltem és élveztem is életem egyik legnagyobb őrültségét, a Nova Rock fesztivált, 2011 júniusában, Nickelsdorfban. :) Baleset, és egyéb komoly incidens nélkül megúsztuk, barátságunk erősödött, az élmények gazdagok voltak, a jókedv határtalan. :) És amennyire szidtuk az elején, és bosszankodtunk, h ide többé nem jövünk, olyan nehéz szívvel cuccoltunk haza az utolsó napon. Visszazökkentünk a rendes kerékvágásba, de minden örömével és bosszúságával együtt, bátran mondhatom, mindnyájan élveztük az ottlétet. :)
Visszamennénk? Én biztosan. :D (Na, jövőre mivel kecsegtetsz, kedves Nova Rock? Vihetem magammal az ereklyéimet 1 év múlva? :D)
...De a blogolást innen fogom folytatni, holnap. :)
